01. Chapter

                                                                 
   
                                                               

       

      Sziasztok a nevem Holly Parker. 16 éves vagyok. Ausztráliában születtem,viszont a bátyámmal Los Angelesbe költöztünk. Amikor kisebb voltam a lehető legjobban éreztem magam és imádtam itt élni ,de most inkább azt kívánom bár ne lennék itt, ebben az időben, ebben a helyzetben.

              

                                                                 ***

  Holnap suli és már 10.-be megyek, az előző év szörnyű volt. A suliban bántanak,utálnak, élvezik ha boldogtalan vagyok és hasonlók. Ma már nem is tudom, hogy vannak-e barátaim. De a bátyám azt tanácsolta, hogy ne foglalkozzak vele. De ha minden nap az arcomba kiabálják, hogy: ribanc s szinonimái, vesztes,haszontalan, meleg,csúnya,roncs,értéktelen,kövér,ostoba.

 Szóval ezért utálom a sulit, vagyis inkább az ott tartózkodó diákokat. Nincs nekem ott senki és lassan a városban sem lesz. A bátyám nem enged vissza,de én vissza akarok menni...haza. Voltak napok amiket nem akartam túl élni, de mégis sikerült. Nem vagdostam magam,nem akasztottam fel magam,nem gyógyszereztem be magam,nem ugrottam le sehonnan, mert tudtam, hogy a bátyám szeret és vigyázna rám, ha lenne rám ideje.

Ha visszaemlékszek akár egy napra beleborzongok. Életem legrosszabb évét éltem állt. Nem tudom melyik hónap,nap,óra,perc lehetett a legrosszabb,de egy napra még máig tisztán emlékszek.

Visszaemlékezés: 

   Aznap épp hogy beestem a suliba. Az 1. órától fogva éreztették velem utálatukat és hogy észrevegyem dobáltak papírfecnikkel s mindenféle eszközökkel. A szünetekben már megszoktam, hogy az osztályt el kell hagynom mivel, ha ezt nem teszem meg akkor megint kezdik és mivel nem vagyok a suliban az a kedvenc lány akit lehet rángatni ide-oda, az aula egyik elrejtettebb zugába megyek. Ide soha nem jön senki, elbújhatok akárki elől. Magamba roskadva próbáltam összeszedni magam és kiléptem a ’’zugomból’’. A folyosón láttam az osztálytársaimat és ennek következtében elsiettem a mosdóba. Szerencsém volt épp becsengettek és csak pár lány volt itt. Persze a tanár késett, így szerencsém volt és utánam jött csak be. A dobálást folytatták és szavakat írtak rá: kurva, vesztes, meleg, kövér, csúnya, értéktelen. Persze csak 5 személytől származtak ezek a papírfecnik,de nem törődtem velük. Amikor hátranéztem az egyik dobálóra kicsengettek. Úgy döntöttem a szünetemet a mosdóba töltöm. A szünet felénél bejöttek az iskola menői, akik csakis azért menők, mert felcsinálták már őket kitudja hányszor.

       -Holly, Drága Holly. Attól hogy a mosdóba menekülve sírdogálsz még ugyanaz az a ribanc maradsz.. Csak nézz magadra!! Csúnya,kövér,értéktelen száraz kurva!! - mondta az egyik: Elena. Ő az egyik legbeképzeltebb és úgy használja a ’’kurva’’ szó jelentését, hogy nem is tudja mit jelent, mert annyira szőke. És úgy ribancoz le másokat miközben ő az.

Viszont én csak álltam és próbáltam tűrni az egészet. Tudtam, hogy valamikor vége lesz ennek az egésznek és abba hagyják megunnak és keresnek egy másik alanyt akit utálnak és mások ellen fordítanak.

        -Ja meg tudod arra törekedik az egész suli, hogy megöld magad. De én még egy vágást se láttam rajtad. De be is gyógyszerezheted magad. Segíthetünk.- mosolygott a másik: Miranda. Ő az aki télleg egy hülye. Olyanokat terjeszt másokról ami nem igaz.

  Nem tudtam mit mondani,gyenge voltam. És nem akartam veszekedni, így inkább elhagytam a mosdót. Amikor kiléptem minden szem rám irányult. Mindenki szánalmasnak tarthatott, ha igaz volt amiket mondtak. Felfelé tartottam,amikor egy csomó végzős lépett ki az egyik teremből. Már a fél suli ott volt a aulában és én épp ott voltam és sorban kiabálták. ÖLD MEG MAGAD,NEM SZERET SENKI!

Visszaemlékezés vége:

Szóval van okom félni a tanév miatt. Csak remélni tudom, hogy a helyzetem jobb lesz. Ja és mellesleg ma este megy el a bátyám Miami-ba. Csak azt nem értem miért kell ennyit dolgoznia csak egy házat kell fizetnie nem kettőt...

                                                         ***

          - Holly,Holly! Gyere le beszélnünk kell!- kiáltott fel a bátyám.

           - Chris,mi van már megint??- kiáltottam le.

           - Most el kell mennem 2 hónapra Miami-ba dolgozni.Rendben leszel? Mert az előző év szerint nem hagynálak magadra,de muszáj.- sajnálkozott Chris

           - Megleszek. Azt hiszem,de ha mégsem, akkor visszamehetek anyáékhoz?- könyörögtem a bátyámnak.

           - Az szó szerint lehetetlen,itt maradsz.- kiabált rám Chris

           -  De miért? Nagyon jó gyerekkorunk volt ott.Ugye nem történt v-velük s-semmi?- dadogtam

A bátyám csendben maradt, láttam rajta hogy nem akar válaszolni,de kötelessége volt. Ha nem válaszolt volna biztos nem engedem el addig.

           - Drága Holly!Hogyan mondjam el ezt?- húzott az ölébe a bátyám.

           -  Csak mond el!! Szükségem van arra, hogy őszinte légy velem,mert mostanság már csak tényleg 1-2 barátom van.

           - Jó-jó Holly!Csak nyugodj meg!!És ne sírj majd kérlek.Tudod amikor ide költöztünk,oka volt a dolognak. Azt mondtam neked, hogy anyáék elmentek, Európába. Ez igaz is volt csak úgy 5 éve meghaltak. Egy autóbalesetben. Azt hiszem,hogy Finnországban. Sajnálom,de én ezt nem tudtam elmondani,inkább megvédtelek és nem mondtam neked semmit. - mesélte zaklatottan a bátyám.

Nem tudtam elfogadni hogy anyáék 5 éve halottak és senki nem szólt róla. Most mondanám azt,hogy utállak Chris,mert nem mondtad el,de nem mondom.

     - Mért nem mondtad el? Mert 11 voltam és törékeny? Vagy tavaly túl sokszor ribancoztak le? Azért nem? Vagy miért? - kérdeztem idegesen

     - Holly, örülnék ha lenyugodnál. Azért nem mondtam el, mert nem akartam hogy szenvedj!- mondta Chris magához szorítva próbált lenyugtatni.

      - Rendben van. Már nem tudok mit tenni. Tudod mit? Menj Miami-ba jobb lesz egy pici távollét neked. De még egy kérdés. Ausztráliába a házunkkal mi lett?- kérdeztem

      - Azt is fizetem. Ezért dolgozok ennyit. Azt is ki kell fizetni. De lassan mennem kell. - mondta Chris

      -  Értem, szinte mindent. Nehéz, de elfogadom, hiányozni fogsz. - megöleltem és felballagtam a szobámba.

A szobámba maradtam a gondolataimmal egyedül. Bekapcsoltam a gépem és várt 2 üzenet.

     Szia ribi! Holnap megkapod amit megérdemelsz! - Ana

   

Komolyan én már nem félek ezektől a ''menőktől'', vagy lehet hogy mégis,de most nem érdekel.

 A másik üzenet:

       Szia értéktelen ribanc! Remélem szarul telt a nyarad :D Holnap találkozunk, úgy lehordunk a sárga földig, mint még SOHA!! Puszil Miranda és Lily :)

Azért se válaszoltam nekik. Nem fogom nekik megadni azt az örömöt. Egyszer megbánják, hogy bántottak, megfélelmítettek. Azonnal lecsuktam a gépet. Lezuhanyoztam és ágyba bújtam. Később pedig elnyomott az álom.

  És eljött a nap. Amikor megszólalt az ébresztő hányingerem lett. Egy testvéri ölelésre lett volna szükségem,de ezt nem kaphattam meg. Megreggeliztem és utána elrendeztem a dolgaim és elindultam a suliba.

A barátnőm írt, hogy lemondja a programunkat. Lefogadom, hogy a suliba terjesztett pletykák miatt.Terjesztenek rólam mindent: mint például: kurva,lefeküdtem ezzel-azzal.

És megérkeztem. A sulihoz, amit utálok teljes szívemből. Rögtön megláttam a ''menő 3-ast''

Felfutottam az osztályba és leültem. Várnom sem kellett és a fél suli ott teremt a padomnál.

Megszólalt valami nagy darab:  - Mit képzelsz magadról kurva? Csak úgy feltolod a segged köszönés nélkül? Ekkora büdös ribancot nem ért a FÖLD!!

             - Na szólalj már meg... Vagy túl sok embertől kaptál pénzt az éjszaka?- mondta az egyik nagyképű talán Travis lehetett a neve.

              - Nem érdekeltek, hagyjatok békén – a lehető leghalkabban mondtam, de mindenki hallotta. 

              - Tönkreteszlek ha belehalok is, te vagy az iskola szégyene.Tűnj el innen-kiabált Elena

Kifutottam és bementem a mosdóba, szorongtam. Leestem a padlóra szörnyű érzés volt, de még mindig bírom. Nem fogom magam megölni, megmostam az arcom és kimentem az ajtón.

Szembetaláltam magam egy helyes sráccal aki rohant be egy osztályba. Azt hiszem ő nem volt ott. De ki tudja lehet ő is ott volt.

                                                                 ***

 Visszamentem az osztályba és megkezdődött az osztályfőnöki óra. Egész órán rosszul éreztem magam. Szorongtam, hányingerem volt. Dobáltak cetlikkel mint mindig. Alig vártam, hogy hazamenjek. Szerencsére ma csak 3 óránk volt, de olyan lassan csengettek ki az órákról. Megvártam míg mindenki kiment és utána összepakoltam és kimentem amikor kiléptem a suli elé.

Kint állt a fél suli és amikor kiléptem körülvettek. Odajött mellém egy nagydarab fiú és lelökött a földre aztán mindenki belém rúgott. Vagy százan biztos, ha nem többen. Nagyon rosszul voltam,hányinger kerülgetett. Az érzés szörnyű volt. Talán az életemben ilyen fizikai fájdalmat nem okoztak nekem és nem tapasztaltam.

Amikor kijött még egy csapat akkor elhúztak a többiek. És ott volt a barátnőm, aki mindig mellettem volt, de most nem úgy látszott. A mellette lévő csaj segített fel. Ha ő nem teszi meg én lehet ott halok meg, bár nem bántam volna. 

               - Jól vagy?-kérdezte a lány

               - Igen, de Abby miért nem kerestél fel?- kérdeztem a barátnőmtől

               - Figyu, tudod a dolgok megváltoztak. Nem olyan mint régen. Te más lettél, ahogyan én is.- suttogta Abby

               - Csak te változtál, én nem. Ribancnak tartasz? Rendben, tudod annyira szánalmas vagy, hogy másoknak hiszel, na mentem. -mondtam és felálltam s elmentem.

Már majdnem mindenki utál talán a családom, vagyis a bátyám nem. Nem foglalkozok velük,talán egyszer rájönnek, hogy ki a ribanc valójában.  Amint hazaértem felugrottam facebook-ra,tumblr-ra és amit láttam az hihetetlen volt.